Mindenkinek van titka. Egy olyan titka, amit senkinek sem árul el. Egy titok, ami örökké elkísér. Örökké kínoz. Nem hagy nyugodni. Szétmarcangol. Mindenkinek van egy ilyen titka. Nekem is. És egy titok furcsa dolgokra késztet. Például , hogy hazugságra alapozzunk egy kapcsolatot. Hogy idővel, majd fájdalmat okozzunk másoknak... Hogy csalódjanak bennünk, ahogy már mi is csalódtunk másokban.. Az életben.. Akarva, akaratlanul megtörténik. Egy titok megváltoztat majdnem, hogy mindent. Engem. A világom. Az életem. Talán a sorsom. De az emlékeimet nem. Azokat soha. Pedig, mit meg nem adnék érte, hogy eltűnjenek.. Most is itt vagyok, Londonban, Debby és Kate házának vendégszobájában. Egyedül. Hajnal három van, én meg csak ülök az ágyon és nézek ki a fejemből. Nem tudok aludni. Túlságosan sok kusza gondolat kavarog a fejemben. A legrosszabb az egészben az, hogyha 2 héttel ez előtt nem követek el egy orbitális baromságot... most nem itt lennék. Elképzelni sem tudom, hogy lehettem ennyire idióta. Azóta már gondolkodom mielőtt cselekszem. Már ezerszer lepörgettem magamban mindent. Ha újra kezdhetném, mindent másképp csinálnék. Mindent..

A telefon csörgésére ébredtem fel.Harry hívott.
-Halló.-szóltam bele álmosan.
-Szia A.J. Mi van veled? Most keltél fel, vagy mi?-nevetett.-Már dél van.
Rápillantottam az órára. Tényleg dél van.
-Lényegtelen. Mit akarsz Harry?
-Ó, de morcos valaki.-komolyodott meg a hangja.
-Jó, bocs.
-Nincs gáz. Azt akartam kérdezni, nem lenne-e kedved találkozni később? Van pár szabad órám és hát elüthetnénk az időt.-kérdezte.
-Felőlem.-nyomtam el egy ásítást.
-Túl nagy lesz a lelkesedés. Na akkor jó lesz mondjuk a Nando's előtt kettőkor?
-Harold, nem tudom emlékszel-e még...-ó én hülye majdnem elszóltam magam.Persze azt mondtam, neki, hogy a családomhoz jövök, nem azt, hogy először járok Londonban.
-Mire kellene emlékeznem?-értetlenkedett.
-Ja semmire, semmire, de nem lenne jobb, ha mondjuk a London Eye-nál találkoznánk?-azt csak nem tévesztem el, hisz itt van nem messze Kateék lakásától.
-De persze rendben. Akkor kettőkor ott.-telle le a telefont.
-Te hülye, te hülye, te hülye.-beszéltem saját magamnak.
-Gond van?-lépett be a szobába Kate.
-Jaj nincs semmi.- válaszoltam, majd letettem a telóm és kimentem a fürdőbe. Letusoltam, hajat mostam.
Mikor beléptem a szobába az uncsim az ágyon ült és a telefonommal babrált.
-Ha szabad kérdeznem, mit csinálsz?-kérdeztem, miközben a bőröndömet kihúztam az ágy alól és kivettem belőle egy fekete csőnacit, meg egy szintén fekete I ♥ NY feliratos felsőt.
-Mit akart tőled Harry?-pattant elém és vigyorgott.
-Találkozunk, semmi többet. Na kérem a telefont.
-Hova megyünk? Hova megyünk? Hova megyünk?-visítozott.
-Te sehova. Csak ő és én találkozunk.-kezdtem magamra kapni a cuccaim.
-De megígérted, hogy bemutatod.
-Be is fogom. Majd. Később.
-Tuti?-vigyorgott ismét.
-Tuti.-bólintottam.
-Hát jó és hova mentek?-faggatott tovább.
-Majd eldől é ne haragudj Kate, de szeretnék elkészülni , mire találkozunk szóval ha szabadna..
-Ó már itt sem vagyok.-vágott a szavamba, és már ki is ment.
Tegnap nem volt időm kipakolni a bőröndömet, most megtettem. Debby azt mondta, hogy ez már az én szobám. Azt csinálok vele amit akarok. Ár is rendezhetem. Azt hiszem arra sort is kerítek egyszer.
Belefeledkeztem a pakolásba és csak az SMS-t jelző hangra figyeltem fel.

"Szia A.J., akkor negyed óra múlva várlak.  Harry."

Jézusom, már ennyi az idő? Negyed órám van oda érni. És rohantam. Késtem. De Harryt nem láttam sehol. De, mégis. Egy kapucnis, sapkás, napszemüveges alak kezdett integetni nekem. Álca.
-Szia.-mosolygott.
-Szia.
-Na akkor merre menjünk?-kérdezte.
-Nekem mindegy.
-Beülhetnénk kajálni? Elég éhes vagyok.
-Rendben.-bólintottam rá.-Amúgy nem sülsz meg?-nevettem.-kapucni sapi.
-Hát kicsit. De ugyanezt én is kérdezhetném tőled, mert tetőtől talpig feketében vagy. Mint tegnap a repülőn.Ugye..-habozott.-nem történt semmi gáz, hogy gyászolsz vagy..
-Nem nem történt semmi.-vágtam rá.
-Biztos? Annyira furcsa vagy.
-Igen . És ömm hogy bírod ezt a sztársággal való bujkálást?-igyekeztem témát váltani.
-Hát elviselhető. Ömm Nando's kaja jó lesz? Úgyis itt vagyunk és akkor a fiúknak is vinnék csirkét. Úgyis szeretik.
-Nekem tök mindegy.-vontam meg a vállam.
Bementünk. Majdnem tele volt a hely. Végül leültünk egy szabad asztalnál, majd ő rendelt. Nekem nem kellett semmi. Valahogy egy ideje nem kívánom a kaját..Talán érthető.
-Na jó én nem bírom. Megfulladok.-mondta.-Figyelmeztetlek, valószínű most néhány rajongó majd megrohamoz, de hamar elintézem őket.-azzal levette magáról a pulcsit és a sapkát. Abban a percben teljesült is amit mondott. Jó néhány lány körénk sereglett. Aláírást kértek, közös fotót és beszélgettek is Harryvel.
Rám pedig a legtöbbjük úgy nézett mint a rongyra. Ezt is meg lehet érteni. Talán "életük nagy szerelme" mellett itt egy idegen kis senki. Nagyon tiszteltem Harryt azért amennyit képes elviselni. Én nem bírnám. Most is itt ülünk másfél órája és ő csak autogrammot oszt és fotózkodik. Talán már el is felejtette, hogy itt vagyok. Bár igaza van. Ő nagy celebekkel haverkodik miközben én csak egy kis senki vagyok. Miért pazarolná rám az idejét? Aztán meg itt vannak a rajongók is. És kb nem is számítottam többre ezzel a barátsággal kapcsolatban.
Szóval, csak felálltam és kisétáltam az étteremből. Egyenesen "haza". Debby nyitott ajtót nekem, mivel még nincs kulcsom a házhoz. Rögtön észrevette, hogy nem vagyok a legjobb kedvemben, de nem volt kedvem beszélgetni. Felmentem a szobámba és kiültem az erkélyre.
-Szeretnél róla beszélni?-jött utánam nem sokára Kate.
-Csak szimplán túl sokra tartottam ezt a haverságot. Ennyi.
-Mi történt?-ült le mellém.
-Jöttek a rajongók és akkor én megszűntem.És ezzel, nincs semmi baj, ne értsd félre. Nincs bajom a rajongókkal, csak vicces, hogy egy kicsit többre tartottam magam annál, hogy másfél órát üljek vele egy asztalnál, miközben mindenki körülzsongja engem meg lenéznek mint valami.. utolsó kutyát.-nevettem el magam kínomban.
-Sajnálom.-ölelt át.
-Nincs mit sajnálni. Egyszerűen nem illek bele a világába.-mondtam. Ekkor ismét az SMS jelző hangját hallottam.


"Kérlek ne haragudj. :(  Harry"

-Közvetlenül egymás mellé szól a jegyünk.-mondta Mr. Falks, miközben kereste a székeinket az utasok között a repülőn.-Hova szeretnél ülni?-kérdezte és rámutatott két ülésre.
-Tök mindegy.-válaszoltam, majd levetettem magam az egyik székre, ő pedig a másik helyet foglalta el a bal oldalamon. A jobb oldalamon még volt két üres hely.
-Nem kell félni a repüléstől.-szólt hozzám ismét a gyámhatóság által kirendelt ügyintéző. Hangja remegett, ő maga pedig eléggé izzadt. Feltételeztem hogy még sosem ült repülőn.
-Nem én félek hanem maga.
-Aileen. Megértem , hogy most minden nehéz neked, de értsd meg, hogy csak segíteni akarok.-tette a kezét a vállamra. Nem szorultam rá a segítségére.Vagyis.. talán.. De nem voltam kíváncsi rá. Utáltam. Utáltam ezt az egész helyzetet. Utáltam minden kibaszott embert akinek családja volt. Utáltam, hogy nekem már nem lehet. Utáltam az egész szar életemet.
-Azzal segít ha békén hagy.-fordultam el tőle, mikor észrevettem, hogy a mellettem lévő eddig szabad helyeket már elfoglalták. Közvetlenül mellettem egy kisgyerek ült. Egy kislány. Pár éves lehetett. Kis szőke haja feje búbján volt összefogva. Piros arca és kék szemei voltak. A mellette lévő ülést pedig egy srác foglalta el. Magas volt. Szemei zöldek. Haja barna és göndör. Lehetett vagy 18 éves. Még túl fiatal, hogy a lány apja legyen. A bátyja.. talán. Görcsbe rándult a gyomrom. Tessék .. egy újabb idilli család.. Amilyen nekem  soha többé nem lesz. Utálni akartam mind a kettőjüket. Valahogy mégsem ment. A kicsi túlságosan is rám emlékeztetett. Én is ilyen voltam.. Régen.. Amikor még..
-Aileen, nagyon jól tudom, hogy mit érzel most és..
-Ó nem.-szakítottam félbe.- Maga egyáltalán nem tudja mit érzek. És mivel mint tudom, teljes a családja a büdös életben nem is fogja megtudni.-akaratlanul is felemeltem a hangomat. Ami annyit eredményezett, hogy a körülöttünk ülő összes ember engem figyelt. Láttam, hogy Falks ismét szólásra nyitná a száját. Megelőztem.-Egy dolog, hogy együtt kell utaznunk, de nem muszáj kommunikálnunk. Ezt jó volna ha észben tartaná.-vetettem oda csípősen. Ő bólintott egyet, majd a táskájában kezdett kotorászni, kivett belőle valamit és a kezembe nyomta. Magazinok voltak. Na jó talán kicsit szemét voltam az előbb.. talán.. de azt hiszem ez érthető.
-Kössz.-biccentettem. Átfutottam a lapokat, bár nem igazán voltam most kíváncsi rájuk. Talán később.
Most csak ültem és bámultam ki a fejemből. Mintha nem is itt lettem volna.
Anyut és Aput láttam magam előtt. Ahogy minden reggel a teraszon teáznak. Apu újságot olvas, anyu pedig kötöget valamit. Így láttam őket utoljára. Legalábbis.. így akarok rájuk emlékezni. A gondolat menetemből hangos nevetés zökkentett ki. Körbe néztem. A göndör srác nevetett mellettem. Szóval már mellettem? Magyarul helyet cserélt a kislánnyal. Oké. Csak engem nézett.. nem konkrétan a szemembe.. Szóval csak nézett és nevetett.
-Parancsolsz?-meredtem rá. Válaszul kaptam egy bamba vigyort és semmi mást.-Valahogy nem esik le mi ennyire vicces rajtam és ha szépen kérem megosztanád velem is.-dőlt belőlem a szarkazmus.
-Jaj, ne haragudj nem rajtad nevettem, csak eszembe jutott a riport amikor a képek készültek rólunk.- bökött a kezemben lévő újság címlapjára. Jobban megnéztem. "ONE DIRECTION a kulisszák mögött. A Brit szívtiprók újra hozták a formájukat. New Yorki koncertjük után készült nem épp átlagos interjút készítettünk a srácokkal ".
-Oké.-igen tévedtem ennyi. Emberből vagyok.
-Mellesleg a nevem Harold Styles.-nyújtotta felém a kezét.-A barátaimnak csak Harry.
-Aileen Jade  Johnson.-szorítottam meg a kezét, majd ügyet sem vetve rá lapozgatni kezdtem az egyik magazint.
-És a barátaid, hogy szólítanak?-kérdezte.
-Különösebben nincsenek barátaim.
-És ha lennének, hogy hívhatnának? A.J? Aile? Jay?
-A.J.
-Valami rosszat mondtam?
-Nem.-bevallom, kicsit kezdett idegesíteni.
-Akkor? Kezdeményeztem egy beszélgetést. Esetleg nincs kedved beszállni?-lökött oldalba.
Belegondolva, talán nem is annyira rossz ötlet.
-Na szóval, kedves Harold miről szeretnél beszélgetni?-meredtem rá.
-Mint említettem a barátaimnak Harry.-vigyorgott.
-Khm, nem tudtam, hogy barátok lennénk. Tudtommal nem is ismerlek.-vetettem oda egyhangúlag.
-Még.
-Ahaa, szóval ha akarlak ha nem , megismerlek?-jelent meg egy halvány mosoly az arcomon. Nem tudom miért.. csak úgy jött.
-Nem mondanám, hogy ha akarsz ha nem. Belementél a dumálásba így feltételezem nem csak púp lenne a hátadon egy esetleges barátság, amit köthetnénk.
-Jogos.
Ekkor a Harry mellett ülő kislány ledobott valamit az öléből. Pontosan nem láttam mi az.
-Jaj Lux, ne dobálózz.-meredt a csöppségre a fiú.
-Szóval Lux.-mondtam.-Szép neve van. A húgod?-kérdeztem.
-Nem. Honnan szedtél ekkora baromságot?-nevetett.-A keresztlányom.
-Hoh. Talán tudnom kellett volna?
-Hát a rajongóink tudják.-Nekem lekicsinylően hangzott ez a mondat a szájából. Ez sem igazán jött be.
-Na állj. Ki mondta, hogy a rajongótok vagyok? Eddig a létezéséről sem tudtam a One Direction-nek. Miért lennék rajongó? Gondolod így álltam volna hozzád, ha tudtam volna ki vagy? Azért nem néztem ki belőled, hogy ennyire nagyképű legyél. De hát a látszat csal nem igaz? Azt hiszem a beszélgetésnek itt a vége.-nagy levegőket vettem, próbáltam lenyugtatni magam. Az ilyenek nagyon hamar fel tudnak idegesíteni akkor pedig robbanok..
-Igazad van. Ne haragudj.- várta a reakciómat. Nem kapott.-Aileen. Aileen légy'szi na.-rázta meg a kezem.-Bocsánat. Igérem, hogy az úton nem szólok a bandáról többet. És.. ömm egyébként minek mész te Londonba?-kérdezte, mire megadtam magam.
-A családomhoz...-hazudtam.